2014. március 16., vasárnap

Bevásárlás

Jó idő volt pénteken, igazi tavasz és én úton voltam azzal a szilárd elhatározással, hogy márpedig jópár szatyorra való anyagot veszek a tőlem jó távol lévő boltból:) Akkora a választék, hogy örültem a tömegnek, így ott lődörögtem vagy fél óráig és tátottam a számat és osztottam, szoroztam. Úgy látszik, hogy 1000 anyagból is képes vagyok kiválasztani 20 összeillőt. Mellékelem a bizonyítékot képekben:

pasztell zöld + rózsaszín


sötétszürke alapon rózsaszín pöttyök + mééég rózsaszín


madárkás + zöld és rózsaszín


madárkás + kék és rózsaszín


almás + kék-rózsaszín


almás+ kék-szürke


másik rózsaszínnel:)


lepkés


pöttyös + türkiz


pöttyös + szürke


leveles - megsúgom, ez nagy kedvenc:)


tulipános tarka ( egyesek szerint indiános:))


cseresznyés - szerencsém, hogy volt még ebből


cseresznyés a zöldebb zölddel


tulipános rózsaszínnel


aprómintás


 a teljesség igénye nélkül:)



2014. március 13., csütörtök

Megérkeztek!!

A balogcimke megcsinálta nekem, amit megterveztem. 1000 db! Az lesz a sikerem mércéje, mennyi idő alatt fogy el ez a mennyiség :D



2014. március 12., szerda

IIyesmit is kérnek néha

Hiába az adott tárgy ismerete, nem voltam benne biztos, hogy meg fogom tudni csinálni. Sokat dolgoztam rajta és rengeteg hibát látok benne, de tegnap elkészült. Rákóczifalva címere, amit a kék zöld sávos zászlóra is felvarrtam. A rákóczifalvi Virágoskert Óvoda közlekedőjében teszik fel, drapériaként, a közelgő nemzeti ünnep alkalmából.








2014. március 10., hétfő

Természetes színekben

Natúr színek. Kicsit őszies, de hozzám közel állnak:)









2014. március 7., péntek

Azért néha..

Azért néha meglepődök és bosszankodni is szoktam. A héten is volt rá alkalom. Van a Spectrum Home-on egy nagyon jó kis sorozat Mesterségem címere címmel. Kedden reggel vetítették Kolumbán Zsuzsa babakészítő, nép iparművész riportfilmjét. Nagyon érdekes volt látni a különböző népviseletek megelevenedését a kezei alatt, ahogy aprólékosan magyarázta a babák öltöztetésének folyamatát és a különböző népi hagyományokat. Gyönyörű egyedi babák, gazdagon hímzett magyar népviseletek és régi idők ruhái is megjelentek a filmen.
És amitől kiakadtam:....
Egy magyar kézművest és munkáit bemutató film alá miért vág be a szerkesztő ír(!!) zenét. Persze én is szeretem Michael Flatley-t és a Lord of the dance-t, de ennek a zenének semmi keresnivalója nem volt ez alatt a film alatt, mint rohadt körte a gyümölcsös tálban, kb úgy nézett ki a dolog. Kár volt ezzel "agyoncsapni" a lényeget. Sajnos teljes hozzá nem értésről és felületességről tett bizonyságot, aki ezt művelte.

A babák gyönyörűek:)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Blogtalálkozó

Témába vág:)

Régebbi érdekességek.

Blogtali2011