2010. március 31., szerda

Húsvétra


Az első tojás. Kifújva - természetesen:) - és hagymahéjjal megfestve. Ez a vörösesbarna szín jól kiemeli a fehér fonalból készült csipkét.

2010. március 23., kedd

Frivolite


Igen, megvagyok és igen, dolgozom is:) Mostanában kevesebbet tudok a csipkéimmel foglalkozni, de azért csinálgatom. A legújabb, amit magamnak készítek ez a kis futó. Szeretném körbecsipkézni a szélét.

2010. március 15., hétfő

Mobildísz


Egy apróság a lányom barátnőjének.

2010. március 8., hétfő

Rátét


Rátétnek szeretném majd használni ezt a csipkét és végre ki fogom próbálni hogy bírják a csipkéim a mosást, szárítást.

2010. március 6., szombat

Előzetes


Az elhatározást tett követte. Köszönöm a bíztatást, tényleg belevágok ebbe a húsvéti tojás díszítésbe. Ehhez készültek ezek a sárga csipkék, azóta már több darab. Egyszerű kis mintának látszik, de nem az. 2 db elkészítése úgy másfél óra. Még jó, hogy nem terítőt szeretnék belőlük. Egy tojáshot kettő kell, szóval még időben kezdtem el a készülődést, hogy a fontosabb fiúk ilyeneket kaphassanak:)

2010. március 4., csütörtök

Szívküldi



2010. március 2., kedd

Ajándék


Most láttam, hogy már megkapta BranIda a csomagomat, így meg tudom mutatni amit meglepiként még küldtem. Köszönet a játék szervezéséért:)

2010. március 1., hétfő

Ha lenne...


Ha lenne nekem sok időm - ami nincs - és tudnék ebből 20-30 db-ot csinálni, lenne nekem szépséges terítőm... Addig is ábrándozok erről...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Blogtalálkozó

Témába vág:)

Régebbi érdekességek.

Blogtali2011