2010. június 14., hétfő

Kelta csomók

Régóta tetszenek a kelta motívumok. Karácsonyra kaptam aputól egy könyvet, telis tele kelta díszítő elemekkel. Átültetni mindezt textilbe, nem egyszerű. Tegnap este beleizzadtam és ennek csak egy része volt az esti kánikula. Alábélelve, utólag kivagdosva, sokáig elbíbelődtem vele. Lehetne pontosabb is, de akkor nagyobbra kellett volna rajzolnom és előre nem tudtam, hogy tudom majd forgatni a gép alatt. Magamnak készül, úgyhogy próbának elmegy.

2010. június 13., vasárnap

Rájöttem


Minél bonyolultabb és nagyobb munkába fogok, annál ritkábban tudok mutatni valamit. Most is egy - a tudásomhoz képest - nagy dolog van készülőben. Kerestem olyasmit amit még nem mutattam és ez akadt a kezembe. A Burda mintája alapján egy angyal, és a rajzon tényleg úgy látszódott, de mikor elkészült nem igazán tudtam ezzel azonosítani. Megfordítva viszont olyan, mint egy néger táncosnő arca, fejdísszel legalább is a lányaim szerint.:)

2010. június 1., kedd

Végre




Végre tudtam egy kicsit dolgozgatni. Tényleg csak dolgozgatás volt, mert igaz, majdnem minden nap hozzátettem egy kicsit, de annyira sokáig tartott. Alig vártam már, hogy készen lássam. Ez az én elkészült legeslegelső terítőm. Úgy vagyok vele, mint anya gyermekével: nem tökéletes, nem szabályos, de az enyém, ezért szépséges:)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Blogtalálkozó

Témába vág:)

Régebbi érdekességek.

Blogtali2011