2010. szeptember 28., kedd

Csak úgy:)



2010. szeptember 27., hétfő

Augusztusi

A férjemnek csináltattam névtáblát, hogy látni lehessen az asztalán mikor vásárban, vagy kiállításon van, ne a névjegyét bogarásszák, azon nagyon aprók a betűk.


Ezek a gyönyörűségek Orsi keze munkáját dícsérik, aki a Meskán Kaméleon néven készít kerámiát. Nagy sikerem volt ezzel az ajándékkal, amit a születésnapjára kapott még augusztusban.

2010. szeptember 23., csütörtök

Öröm

a köbön! Mindig szerettem volna egy zsebrémet. Netes-kreatívos kalandozásaim kezdetén az első blog volt, ami megragadott és elbűvölt az ötletes és szeretnivaló figuráival, a Fércművek. Mikor megláttam Juditnál a zsebrém-csapatot, rögtön kiszúrtam ezt a kis aranyost és míg írtam az e-mail-t reménykedtem abban, hogy én vetettem rá először szemet. És most itt van! Mennyi idő is telt el a zsebrémszeretet és a találkozás között? Vagy másfél év. Nem mondható, hogy türelmetlen vagyok, csak vártam az igazira:)


2010. szeptember 22., szerda

Minta

Gondoltam ezt is megrajzolom:)

 Ezt a fonalat ajándékba kaptam. Azt kértem a tesómtól, hogy zöld legyen. Teljesen el volt kenődve, annyira nem tetszett neki ez a szín. Mit akarsz csinálni ebből? - kérdezte - Februárban? - Hát, karácsonyfát. - vágtam rá azonnal. Ennek is eljött az ideje:)

2010. szeptember 21., kedd

Egy újabb...

...karácsonyfa. Nem tudok leállni:)

2010. szeptember 19., vasárnap

Minta

Tudom, ez nem egy szabályos leírás, de szerettem volna közzé tenni. Egyszer majdcsak találok egy olyan programot, amit megértek és rajzolni is tudok vele.

A gyűrűket beszámoztam. Az elsőtől van az indulás és a 15-östől az utolsó ív bekötésénél végződik a kettes gyűrűnél. Nem írtam oda mindenhova a csomószámot, mert szimmetrikus, így ismétlődnek a minták és az arányok sem tökéletesek, de mivel már kétszer megcsináltam, működni fog és tényleg fenyő formája van:)



2010. szeptember 18., szombat

Tatted christmas tree

Vasárnap éjszaka készült, meg is látszik rajta. Sikerült rossz helyre fűzni az egyik gyöngyöt. Mentségemre legyen mondva, Indiana Jones-t néztem közben:)
Sajnos ez a gyöngy csalódást okozott, mert a csomagban nagyon szép fényes volt és pont ilyen karácsonyi díszítésre szántam. Használat közben kiderült, hogy kopik róla az arany. Másik fajta után kell néznem. Viszont a készítés közben arra is rájöttem, hogy a fa díszítésének rengeteg variációja lehet.


2010. szeptember 14., kedd

Kulcstartó2.


Itt az első lépés az volt, hogy a fedőt is(farmer) és a bélést is(vászon) színt színre fordítva összevarrtam. A tetejükön természetesen nyitva kell hagyni a másfél centit.


A lekerekítésnél levágtam az anyagból, hogy szépen kifeküdjön a kifordítás után.


A külső rész a színére fordítottam, a bélést pedig beillesztettem, mert így a visszájuk felől illeszkednek.


És itt az a bizonyos nyílás, amit szintén kézzel öltöttem össze:


Kiszabtam egy 3 cm széles ferdepántot, amit a belső szélére varrtam fel, majd átfordítottam és a színén letűztem..




Ez lett a dísze.


Befejezésként megvarrtam a kulcstartó pántot és egy régi gyerekmelegítőről megmentett zsinórvéget húztam rá. A végére csomó az elejére a szokásos karika került:)


2010. szeptember 13., hétfő

Vasárnapi kulcstartók


Vasárnap két kulcstartót csináltam. Szeretném megmutatni én hogy szoktam. Számomra egyetlen probléma ezekkel, hogy nagyon kicsik és nehéz a gép alatt rendesen forgatni varrás közben.


                                          

Darabonként kiszabtam két-két fedőlapot(farmer) és a bélést(vászon). Ezek mérete: 9x11 cm. Szintén kulcstartónként egy-egy 5x20 cm-es téglalapot a húzókának. A lekerekítés ízlés szerinti, ahogy az anyagválasztás is:) Ha vékonyabb textilt választunk érdemes vetex-szel beragasztani.


Egy fedlapot és egy bélést színével összefordítva összevarrtam.


Varrás után a ráhagyást levasaltam úgy, hogy az anyagtöbblet a fedlap felé nézzen.


Színt színre fordítva összevarrtam a széleket kb 1 cm szélesen, kihagyva a tetejüknél 1,5 cm-t és előtte, utána jól elerősítettem a géppel.


Azért, hogy szépen kifeküdjenek az ívek a kifordítás után, le kell vágni az anyagtöbbletet a kerekítésnél.
Még ezt a vastag anyagot is át tudtam húzni a másfél centis lyukon, de ha valaki nem bízik ebben, a bélés oldalát nyitva lehet hagyni akár 3 centisre is és utólag kézzel össze lehet ölteni.


Tehát kifordítottam, kicsit megvasaltam a nyílásoknál, majd beleigazítottam a bélést a "kabátjába".


Mivel kívül nem díszítettem semmivel, hagytam, hogy a mintás anyag széle 1 mm szélesen kilógjon.


Újra kifordítottam - csak így fér a gép alá - és letűztem. Mivel ezen a jó öreg gépen van ilyen kis egyszerű sorhímző program, azt használtam.


És akkor jöjjön az a bizonyos nyílás, ahol majd a húzó fog bújni. Az ollóm segítségével eligazgattam a bélést, hogy teljesen belesímuljon a külsejébe. A széleket megkerestem és egymáshoz igazítottam.


Majd láthatalan, apró öltéssel körbevarrtam.
Íme:


Összevarrtam az anyagot a lógónak, egyik végére karika került, a máskra találtam egy nagy, műanyag gyöngyöt a gyerekek régi játékának maradékából:) Csomó a végére..

És lábtól...


És fejtől...


Holnapra megszerkesztem a másik tartó fotóit is. Kinézetre hasonló, de az összeállítás sorrendje és a szegés különbözik ettől..


2010. szeptember 12., vasárnap

Másodszor


A rossz képekért előre is elnézést kérek. Keretezés előtt kellett volna fotóznom. Legalább 20 képet csináltam, de a háttéren az ezüstös szatén + az üveg annyira csillog és üti egymást, hogy még csak halvány élményét sem adja vissza fénykép az eredeti látványnak. Azért megmutatom.


Mikor már kétszer elrontottam(elszámoltam) azt mondtam, ha harmadjára sem sikerül feladom. Az első két darabbal is órákat(mivel csak esténként dolgozgatok), napokat töltöttem el és már majdnem azt mondtam, nem vagyok még olyan nagy tudású, hogy megcsináljam. De harmadjára már hiba nélkül ment az egész, mondjuk majdnem fejből tudtam már a mintát:)

2010. szeptember 10., péntek

Először

A legújabb két dologból legyen itt az első, egy asztalközép. 31cm átmérőjű terítőcske.


Az első alkotás, amit kimostam, mivel a szélcsipke megjárta velem még a Balaton partját is. Jól bírta a gyűrődést és kapott egy kis keményítőt a végén.

2010. szeptember 8., szerda

Varromány


Így voltam dolgozni és újra fotóztunk:) Ez az a blézer, amit Fancsilának mutattam a blogtalin. Szintén Burda minta, de az első összeállítás után szét kellett szednem. Mikor a mintát másoltam, tudtam, hogy nagyon pontosan kell delgoznom. Nos, én pontos voltam, de a szériázó nem igazán, így szétszedtem és átszabtam, hogy egyáltalán össze lehessen varrni. A top is saját készítés.

2010. szeptember 6., hétfő

Már megint...

Félig készen... és vasalatlanul:)


2010. szeptember 5., vasárnap

Csatlakoztam

Tiffany-Andinál találtam az idei első karácsonyi felhívást és rögtön csatlakoztam. Tavaly is játszottunk ilyet és örültem, hogy most is eszébe jutott valakinek és vállalta a szervezéssel járó nehézségeket. Ha van kedvetek csatlakozzatok! Részletes kiírást Andi blogjában, a linken találtok.
Mégis csak jól ráéreztem, ezzel a karácsonyfával:)

JÁTÉK!!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Blogtalálkozó

Témába vág:)

Régebbi érdekességek.

Blogtali2011