Tegnap

A férjem megforrasztotta a búrát, de csiszolni és festeni kell, úgyhogy a csipkének még várnia kell.

Tegnap találkoztam Reni nevű "sorstárssal", aki szintén a fejébe vette, hogy megtanulja a hajócska csipkét. E-mail-ben keresett meg és Szolnokon beszéltünk meg egy randit. A ruhánkról azonosítottuk be egymást, meghívott egy kávéra és villámgyorsan ismerkedtünk. Kiültünk a Hild térre egy padra, előkerült a fonal és dolgoztunk. Ő fényképezett és gyakorolt én pedig csináltam néhány gyűrűt és ívet, amit elvihetett nézegetni. De jó lett volna annak idején, ha én is találok valakit a közelemben aki megmutatott volna néhány trükköt! Más azért ha az ember a kezébe foghatja a csipkét és közben érzi, hogy valóságos és tényleg meg lehet csinálni, nem csak a blogok képein megnézni:) Nagyon gyorsan telt az idő és egyszercsak feltámadt a szél. Összekaptuk magunkat és elindultunk ki-ki a saját buszához.

Kedves Reni! Ezúton is köszönöm a kedves ajándékot, a kellemes időtöltést - a rémes hetem után. Szeretnélek bíztatni a blogolással kapcsolatban. Szánd rá magad, ígérem, ha tudatod velem az elkészültét én leszek az első rendszeres olvasód:) A csipkézéshez kitartás! Fog az menni! Üdvözöllek: